This article applies the lens of participation and collaboration not to specific projects, but rather to the routine practices of museum work and museum use.
Maintained by communities and utilising participative and collaborative methods, community museums (közösségi múzeum) are institutions whose goal is, on the one hand, to empower, sustain, and self-represent communities, and on the other, to fulfil the function of the museum.
The practice we describe as commentary museology (kommentármuzeológia) combines the principles and methods of new museology with those of the classical Jewish interpretative tradition.
The thematic collection campaign of social museums is a form of participatory and collaborative museum practice with a unique methodology.
As a case study based on fieldwork, ethnography is, by nature, interwoven with the processes of collective interpretation and collaboration between researcher and researched.
As a social theory, boundary object aims to provide a model of translation and understanding between groups that possess different types of knowledge.
A részvétel (participation) és az együttműködés (collaboration) társadalmi múzeumi praxisa nem koherens módszertan, hanem nyitott és befogadó kutatói, kurátori és intézményi gyakorlat. A részvételen és együttműködésen alapuló múzeum nyitott a múzeumhasználókra, akiknek aktív, kreatív, kritikus szerepet szán, és kezdeményező a másokkal közösen végezhető múzeumi munkában.
Referencia és valóság különválasztása, a fikció meghatározása a 18. század végén merült fel az irodalomkritikában és a nyelvfilozófiában, a 20. században pedig az olvasáshoz kapcsolódó metaforákkal együtt más tudományokban is megjelent: mint az antropológia és a múzeumtudomány. A társadalomtudományi tendenciaként is értelmezhető szubjektív múzeum, illetve a részvétel és együttműködés múzeumi gyakorlata viszont nemcsak az olvashatóság és az érthetőség szempontjaira mutat rá, hanem a befogadó és a szerző átalakuló stratégiáit is láthatóvá teszi.
Az esettanulmány a Néprajzi Múzeum 2008-as, akkor úttörő jellegű együttműködési mintaprojektjét vizsgálja meg kritikusan. Az együttműködés múzeumi tárgyak közös értelmezésébe volt be Budapesten élő, a gyűjteményt illetően forrásközösségnek számító kultúrákból érkező résztvevőket. A kísérlet szándékoltan próba jellegű volt, mégis alkalmas fontos tapasztalatok megfogalmazására.
A részvétel és az együttműködés gyakorlatának vizsgálatakor izgalmas kitekinteni a muzeológia és a kortárs képzőművészet színterén túlra is. A film és a színház ugyanis az elmúlt évtizedekben következetesen alkalmaz együttműködésen és részvételen alapuló módszertant. Az alkotások pedig gyakran a múzeumi térben is megjelennek. Mit tanulhat e tekintetben egyik szcéna a másiktól? Kimutathatók-e egymásra hatások és inspirációk? Mely tendenciák találhatók meg több művészeti ág részvételi és együttműködő praxisában is?
A szakmai önszerveződés a művészet és a kultúra területén radikális kísérlet a közösség közvetlen (szakmai) környezetének jobbá tételére. A szakmai önszerveződés a részvétel és az együttműködés gyakorlatát a kezdeményezésben részt vevő egyének szempontjából elemezi, az alulról szerveződést a módszertan, az intézményrendszer, a muzeológia, illetve a társadalmi mozgalmak metszéspontjában helyezi el. A szócikk a kultúra szervezésének módjaira mutat rá: az alulról szerveződő és a felülről irányított kultúra kapcsolatainak kritikai megközelítésére.
Az Itt lakott Rosenthal kiállítás a pesti zsidónegyed történetét bemutató levéltári kiállításként nyílt meg 2011-ben. A kiállításban arra tettünk kísérletet, hogyan mutathatjuk be élményszerűen a tömeges dokumentumdigitalizálás eredményeit, és integrálhatjuk a forrásközösség témához kapcsolódó tapasztalatait, történeteit. Az eredmény felemás: noha a kiállítás erősítette a közösségben az intézmény szerepét, amely létrehozta, de nem úgy, ahogyan terveztük.
Az esettanulmány egy 2013 őszén, a Néprajzi Múzeum MaDok-program és a MOME TransferLab hallgatói között zajló együttműködést vizsgál. A közös gondolkodás terepe a múzeum aktuális időszaki kiállítása volt, célja pedig új perspektívák létrehozása: az egyetemi hallgatók reflexióinak térben láthatóvá tétele. Az Érzékösvény című vállalkozás alkotói A ryijy élő hagyománya című finn szőnyegkiállításban a kommentár és a kiegészítés eszközeivel dolgoztak.
A többszólamúság lehetősége és megteremtése a részvételen és együttműködésen alapuló múzeumi munka fontos szempontja, amely csoportok, közösségek hangjának, nézőpontjának múzeumi diskurzusba emelését jelentheti. A többszólamúság nemcsak a posztkoloniális diskurzus erőterében jöhet létre – bár legmarkánsabban ehhez köthető. Kérdés, hogy milyen formái és fokozatai lehetnek az eltérő hangok egymásmellettiségének a múzeumban?
A DiverCity projekt célja a múzeumok társadalmi érzékenyítése, a kultúrához való hozzáférés egyenlővé tétele, illetve a városi és múzeumi sokszínűség megszólaltatása és összehangolása volt. A Néprajzi Múzeum munkatársai hat ország szakembereivel dolgoztak együtt azon, hogy közös, a későbbiekben is hasznosítható módszertant dolgozzanak ki.
A szócikk a múzeumi munka és a múzeumhasználat nem projektszerű, hanem rutinjellegű gyakorlatait gondolja át a részvételiség és együttműködés perspektívájából. A tudáskörforgás gondolata nyitott múzeumi modellt hoz létre, amelyben az egyirányú tudásközvetítés helyett a múzeumhasználókkal együtt megvalósított tudásmegosztó gyakorlat, a hétköznapi interakciók múzeumot formáló szerepe válik láthatóvá. Ebben a praxisban meghatározó a tudáscsere és a kollaboratív kutatás, de nem projektek motorjaként, hanem az intézményi működés egészét alakító együttműködésként.
Az etnográfiát mint terepmunkán alapuló esettanulmányt át- és átszövi a kutató antropológus és a kutatott közötti együttműködés, kollaboráció, a közösen létrehozott értelmezés. Az erre való reflexió azonban csak a 20. század végén került előtérbe. Az új kritikai megközelítések számára a közös megértés, a kollaboráció mikéntje és következményei egyaránt középpontban álló kérdések. Eredményei pedig az antropológiai múzeumi részvételiség számára is mérvadók.
„Egy száz évvel ezelőtti világot hoztunk vissza, amikor Kalocsán még minden társadalmi rétegnek saját köre volt: munkásegylet, legényegylet, olvasókör; telente mindegyik betanult egy-egy színdarabot. Ezt hoztuk vissza, ez kellett!”
A Mindenkinek ismerős dolgok című kiállítás a Tárgyakadémia100+ egyetemi kurzuson készült. A félév során öt egyetemi hallgató (Budapesti Metropolitan Egyetem, Metropolitan LAB) és négy kutató (Néprajzi Múzeum) dolgozott együtt, a cél pedig a hallgatók hétköznapi tárgyainak és tapasztalatainak kiállítássá formálása volt. Az esettanulmány a közös munka folyamatát elemzi, amelyben a szerzők kísérletet tesznek a közös írás kommentár- és dialógusalapú megvalósítására.
Az ezredfordulón kialakuló tárgyorientált ontológia (object-oriented ontology, OOO) olyan tárgy- és anyagközpontú filozófiai nézet, amely a világ leírásában a dolgokat, a tárgyakat és az élőlényeket egyenlően kezeli.
Az újrajátszás, az együttműködés és a részvétel kapcsolódó fogalmak, de a múzeumi térhez, a múlt reprezentációjához és a performativitáshoz illesztésük összetett kérdéskört eredményez.
A kommentármuzeológia néven leírt módszer az új muzeológia és a judaizmus klasszikus interpretációs hagyományának elveit és módszertanát ötvözi. A fogalom más múzeumtípusok számára is mintát adhat arra, hogy egy forrásközösség múzeumi örökségét hogyan lehet adekvát, ugyanabból a kultúrából – és akár az ókorból – eredő „saját” módszertannal, ma is releváns módon bemutatni.
„Fontos, hogy kialakítsunk olyan kommunikációs csatornákat a kiválasztott témák mentén, amelyeken keresztül közelebb lehet vinni a kortárs képzőművészetet a nem ezzel foglalkozó egyetemi hallgatókhoz.”
A Manifesta11 kortárs művészeti biennálén (2017) bemutatott alkotások művészek és zürichi lakosok együttműködésében jöttek létre. Az esettanulmány az együttműködések megismerhető folyamatát elemzi, a felismerhető részvételi gyakorlatokat.
A Kassák Múzeum és a Közélet Iskolája együttműködésével 2017. január 25. és április 2. között a Kassák Múzeumban megvalósult Tettek ideje – Lakhatási mozgalmak a 20. században című kiállítás a tömeges lakhatási problémák megoldására törekvő közösségi és önszerveződő kezdeményezéseket mutatta be.
A MaDok LABOR a nyitott hely, a laboratóriumi gondolkodás, a kulturális újrahasznosítás, a szabadegyetem, a szubjektív és diszkurzív múzeum koncepciójára és gyakorlatára épült.
Az elmúlt évtizedekben a múzeumok az érdeklődés középpontjába kerültek mint a társadalmi találkozás, együttműködés és részvétel helyei. A jelenség megragadására Nina Simon a „társadalmi tárgy” fogalmat javasolta, mely képes különböző csoportok és személyek közös fókuszpontjaként működni. Az ilyen jellegű fogalmak segítenek ugyan a múzeum mint folyamat megértésében, a társadalmi tárgy azonban túl általános és elméleti ehhez, és az egymástól erősen eltérő elméletekbe való beágyazottsága miatt sem a legjobb választás.
A szellemi kultúra és az azt hordozó közösségek szerepének hangsúlyozása hozzájárult az örökségdiskurzus immateriális fordulatához. Az életvilágokra kiterjesztett örökségfogalom annyira sikeres és elterjedt lett, hogy a kultúra és a tradíció akadémiai koncepcióit is elkezdte felváltani, a gyűjteményi tudásra alapozott tudományos múzeumnak pedig kihívást jelentett. Nyitott kérdés, hogy felkészültek-e a múzeumok a kortárs közösségekkel való dialógus kialakítására és a részvételen alapuló együttműködésre?
A közösségi múzeumok (community museums) olyan, közösségek által fenntartott, részvételen alapuló együttműködések módszereit alkalmazó múzeumok, amelyek egyfelől a közösség megerősítését, fenntartását és önreprezentációját, másfelől a múzeumi működést tűzik célul.
A …NYITOTT MÚZEUM… kézikönyv a múzeumi jelenkutatás egy jelenségét, a részvételen alapuló együttműködést vizsgálja.
A határtárgy (boundary object) mint társadalomtudományi elmélet az eltérő ismerettel rendelkező csoportok közötti fordítást és megértést igyekszik modellezni. Minden olyan esetre érvényes, ahol személyek vagy csoportok együttműködnek, de nem azonos háttér alapján.
A szubjektív múzeum olyan tágan értelmezett társadalomtudományi tendencia és attitűd, amely évtizedek alatt épült be a mai múzeumok értelmezési folyamatába. Gyakorlatként jelentheti a kurátor szubjektivitását ugyanúgy, mint a befogadó közönség személyes viszonyulásait – múzeumhoz, gyűjteményhez, tárgyakhoz és kiállításhoz.
Miként kapcsolhatjuk össze a játék, a felelősség és a demokrácia fogalmát a jelenkori hétköznapokkal és egy közgyűjtemény működésével? Mit tanulhatunk ma az ellenpedagógiai narratívából?
A múzeumok lehetséges mai szerepfelfogása, a társadalmi környezettel kialakított kapcsolata nem függetleníthető az aktuális szociokulturális folyamatoktól, az ott felmerülő kérdésektől, megoldásra váró (élet)helyzetektől. Így nemcsak a befogadó társadalmi közeg jelenti a tárgyi kultúra kutatási terepét, hanem a múzeum is felfogható terepként.
A kontaktzóna (contact zone) olyan társadalmi tér, térbeli és időbeli együttlét, ahol egymással hierarchikus, aszimmetrikus viszonyban álló kultúrák (képviselőik) találkoznak.
Az írás egy módszertani szempontból változatos múzeumi terepmunka együttműködéseit vizsgálja, elsősorban a résztvevői motivációk szempontjából. Befolyásolja-e a munka minőségét a célok és érdekek összehangolása, a kollaboratív etnográfia szellemiségének érvényesítése?
„A Katalizátor projektben a helyi lakosok bevonása is másképp történt. Nem egy képzeletbeli csoport volt, akiknek, noha nem ismertük őket, valamilyen módon kedvezni akartunk, hanem konkrétan megszólítottuk őket, és több esetben az ő történeteikkel kezdtünk foglalkozni.”
A gyerekkor tárgyi világát feldolgozó múzeumi kiállítás- és programsorozat a személyes emlékek, élmények és történetek összegyűjtésére majd interaktív bemutatására vállalkozott.
A részvételen és együttműködésen alapuló múzeumi gyakorlatok egy sajátos módszertannal rendelkező formája a társadalmi múzeumban megvalósított tematikus gyűjtőkampány. A kampány a múzeumhasználók, illetve a múzeum társadalmi közegét alkotó egyének, közösségek aktív részvételével megvalósított kiállítási forgatókönyv- és gyűjteményfejlesztés.
A szócikk a digitális váltás szerepét vizsgálja az archívumok történetében: ahogy a demokratizálódás átalakítja az archívumok használatát.
A szócikk azt a jelenséget vizsgálja, amikor a művészeten belül megjelenik a társadalomtudományi gyakorlatok hatása, és a művészi projektek egyre erősebben integrálják a kutatásalapú munkát és a társadalomtudományi (etnográfiai/antropológiai) gondolkodást.
„Arra helyeztem a hangsúlyt, hogy egy kiállítást létrehozni felelősség, és az a célom, hogy érezzék, a felelősség valóban az övék, hogy minden döntésüknek súlya van. Eközben egy pillanatra sem éreztem, hogy a beléjük fektetett bizalom és a felelősség átadása túlzás lett volna, sőt éppen ellenkezőleg.”
„Az együttműködés és konszenzuskeresés egyre gyakrabban használt kifejezések, amelyek kritikátlan, naiv vagy akár romantikus alkalmazása ijesztő.”
Az esettanulmányban a Néprajzi Múzeum egyik első, tematikus múzeumi gyűjtőkampányát vizsgálom, amelynek keretében nagy számban kerültek be tárgyak egy kiállításhoz.
A Néprajzi Múzeum 2009 őszén hirdette meg az Etnomobil kampányt. A kezdeményezés célja a városi közlekedés és mobilitás múzeumi dokumentálása volt: a tágabb társadalmi összefüggések, illetve a szűkebb, személyes tapasztalatok felől.
„A kiállítás egy nyitott mű, amely folyamatosan tud fejlődni.”
„Végig kérdés volt számomra, milyen módon tudjuk az eredmény felé orientálni a projektet, úgy, hogy közben megmaradjon a részvétel érzete és a folyamat fontossága.”
A múzeumi munkában az együttműködésen és részvételen alapuló technikák kisebb vagy nagyobb mértékben a mindennapi működés részei. Ehhez kapcsolódóan a szakirodalom klasszikusainak újraolvasása mindig tanulságos eljárás.
„A kiállítás nem egy »happy ending«, hanem csak egy állomása magának a folyamatnak.”
„A Social Design Cookbookkal az volt a cél, hogy kulturálisan, technológiailag, geográfiailag és kontextusban is diverz eseteket válasszunk, a feltevésünk pedig az, hogy ezekben a látszólag eltérő példákban is lehet közös nevezőt találni.”
Claire Bishop: Radical Museology or What’s ’Contemporary’ in Museums of Contemporary Art? Koenig Books, London, 2013, 59.
„Muszáj, hogy a kutatócsoport tagjai azonosulni tudjanak a kiállítással, ugyanakkor elengedhetetlen, hogy a tárlat a múzeumi közegben is megállja a helyét.”
A résztvevő megfigyelés módszertani kerete, illetve a részvételen és együttműködésen alapuló (társadalmi) múzeumi praxisra gyakorolt hatása nem a klasszikus módszer eredeti formájában érdekes, hanem a reprezentáció kritikai megközelítése és a részvétel mint kutatási habitus irányából.
Hogyan válhat egy együttműködésen alapuló múzeumi gyakorlat eredménye felvállalhatatlanná a projektet kezdeményező intézmény számára?
Tanulmányomban öt olyan időszaki kiállítást vizsgálok, amelyekre a kurátorok nem tekintettek részvételi projektként. A tárgyakat felajánló személyekkel végzett közös munka ugyanakkor részvételi gyakorlatként azonosítható, amelynek tapasztalatai fontosak lehetnek a múzeumi praxisban.